A tartalomhoz

Főmenü:

Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület

Keresés

Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület - Kunbaracs Község Önkormányzata

Pályázatok > Megvalósult projektek




Fejlesztést bemutató összefoglaló dokumentáció



Projekt megnevezése: közösségi színtér fejlesztése. A pályázattal érintett intézkedés az életminőség javítására irányul, közösségi célú, és a szolgáltatásfejlesztést segíti településünkön.

Kunbaracs község halmozottan hátrányos helyzetű kistelepülés, amely önerőből nem tud felújítást, beruházást eszközölni. Jelen projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák a LEADER fejezetének végrehajtásával, a 2013-ban nyújtandó támogatás felhasználásával valósult meg, melynek keretében a közösségi színtér tetőzetének teljes felújítása, valamint a rendezvényterem parkettájának cseréje történt meg.

A lakosság megtartása, illetve az életminőségének javítása érdekében a megvalósult fejlesztés elengedhetetlen volt. A faluház, amely közösségi színtérként funkcionál, 1960-ban épült, a régi tető beázott, és a parketta teljesen elhasználódott.

Az épület tetőfelújítását végeztük 496,5 m2 felületen. A régi cserépfedés bontásra került és új, cserepes lemezborítást kapott. Az új tető szerkezete kisebb súlya révén nagyobb biztonságot jelent a több mint 50 éves épület fennmaradása érdekében. Az elhasználódott, tönkrement parketta cseréjét végeztük el, és új hidegburkolat került elhelyezésre a rendezvényteremben 166,7 m2 felületen. A rendezvénytér és színpad borítása kőporcelán lapokkal valósult meg, melyek magas kopás állóságúak. A felújítással egy időben elvégeztük a tisztasági festést, és egyéb kisebb javításokat az épület kulturált megjelenése érdekében.

A felújított épület takarítását és teljes rendbetételét, a bútorok mozgatását, az épület környezetének rendezését, takarítását, hulladékelszállítását közfoglalkoztatott munkások bevonásával végeztük. A munkálatok során részt vett 6 fő közfoglalkoztatott, és a szakmai személyzet.

Várható eredmény a lakosság megtartása, életminőségének fejlesztése, korszerű közösségi tér kialakítása. Színvonalas közösségi rendezvények tartására alkalmas hely jött létre a településen, amely jelentős közösségfejlesztő hatással bír.

A műszaki átadás/átvételt követően nyílt napot rendeztünk a lakosság számára. A nyílt nap meghirdetésére igénybe vettük a község honalapját, valamint minden kunbaracsi lakos szórólapon értesülhetett a nyílt nap időpontjáról és tartalmáról.

Ekkor mindenki megtekinthette az elkészült, felújított faluházat, és polgármester úr tájékoztatta a jelenlévőket, a felújítással kapcsolatos összes körülményről, többek között a támogatás forrásáról, és a kivitelezési munkálatokról. A jelenlévő érdeklődők örömmel nyugtázták a megvalósult fejlesztést, és elégedettségüket fejezték ki.

Legközelebbi nagyrendezvényünk szeptember 13-án lesz, a Hagyományőrző Szüreti Mulatság, melynek keretében birtokba veheti a településünk teljes lakossága.

Köszönjük a projekt támogatását, és köszönetünket fejezzük ki a közreműködő szervezetnek, a Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület minden munkatársának a szakmai támogatását a projekt megvalósítása során.

Projekt képek: képek


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe